Putyin le akarta dobni az atomot Ukrajnára, megvan, ki beszélte le róla
Közbe kellett avatkozni, mert az orosz elnök tenyere már a piros gombon volt.
Közbe kellett avatkozni, mert az orosz elnök tenyere már a piros gombon volt.
Az ukrán ügynök akciójáról videó is készült.
A pusztítás mértéke egyelőre nem ismert.
Washington vizsgálatot indított, hogy kiderítsék, hogyan kerülhetett ki a titkosszolgálati dokumentum a netre.
Az EU figyelemmel kíséri az orosz-észak-koreai kapcsolatok alakulását, és kész újabb szankciókat bevezetni a két ország ellen, ha igaz, amit a dél-koreai hírszerzés közölt.
Kirilo Budanovból nagykövet sem lesz.
„Összezúzták” a koponyáját.
Ráadásul Irakli Kobakhidze miniszterelnök még korábban azt állította, hogy Amerika egy „második frontot” szeretne nyitni Oroszország ellen.
Jevgenyij Szerebrjakov videón beszél arról, hogy az ukrán hírszerzés szervezte be.
Súlyos kijelentést tett Thomas Haldenwang, a német belföldi hírszerzés vezetője.
Oroszország munkaerőhiányát részben az ukrajnai háborúba behívott munkaképes katonák mozgósítása okozta.
Közölték a nagykövettel, a brit kormány nem tűri ezt.
Európai hírszerzők szerint a Kreml ügynökei titkos robbantásokat, gyújtogatásokat, infrastruktúra elleni támadásokat készítenek elő, és egyre kevésbé aggódnak a potenciális civil áldozatok miatt.
Az ukrán hírszerzés szerint már 18 ezren szöktek meg a frontról.
„Moszkva a legerősebb jelenléttel Berlinben és Bécsben, illetve az EU-n kívüli Svájcban rendelkezhet” – mutatott rá a szakértő.
Trudeau miniszterelnök szerint szabadok a kanadai választások, a kanadai titkosszolgálatok szerint azonban történtek már kínai beavatkozások.
A rejtélyes egészségügyi problémákat okozó jelenség után oknyomoztak.
A házkutatás során más fegyvereket és késeket is találtak nála.